Csoportok és próbarend

“A tánc verítékes munka? Eleinte csak kísérletezel és próbálkozol. Kutatod a tökéletest. Sok nap végeztével csak a fáradtság vesz majd körül. Időbe telik, amíg sikerül úgy táncolnod, ahogy szeretnél és sikerül valami maradandót alkotnod.”

Fred Astaire…

A Szabolcs Néptáncegyüttes utánpótlását a Szabolcs Néptánc Egyesület biztosítja. Az utánpótlás megfelelő nevelését előtérbe helyezve a csoportvezetők fontosnak tartják az óvodás-, általános iskolás gyerek, valamint a középiskolás fiatalok testi-, szellemi-, lelki-, fejlődésén túl a zenei készség, ritmusérzék, mozgáskultúra fejlesztését, mellyel adva egy pozitívumot amiből az élet minden területén tudjanak meríteni.

Mini Apróka Apróka Cseperedő Csicsergő "Móriczos" tehetséggondozó Perdülő Felnőtt Nefelejcs

Mini Apróka

Korosztály: 2,5-5 éves korú óvodás gyerekek

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, 8. sz. terem)
Próbák ideje: szerdánként 16:45-17:30
Csoportvezető: Balasáné Sebestyén Mónika
Csoport asszisztens: Kovács Emese

Csoport bemutatása

Az együttes legkisebbeit foglalkoztató Mini apróka csoport néhány éve működik. Tagjai a népi kultúrával ismerkedő 2,5-5 éves korú óvodás gyerekek. Az oktatás az Így tedd rá! módszertanon alapul. A módszertan lényege a játékos, táncos mozgásfejlesztés, célja, hogy élmény legyen a játék és a tánc! A kicsi gyermekeket elsősorban nem táncanyag elsajátítására, hanem mozgásra, játékra tanítja. Fejleszti a gyermekek mozgáskészségét, megalapozza a későbbi tánctanuláshoz szükséges technikákat. A Mini Apróka csoport rendszeresen részt vesz a Táncegyüttes műsorain, rendezvényein, családi napjain.
Mottónk: Minél több kisgyermeknek, minél korábban átadni a népi játékok, a tánc, a dal, a mozgás szeretetét, a közös játék örömét. Örök élmény legyen a játék és a tánc!

Apróka

Korosztály: 3-7 éves korú óvodás gyerekek

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, 8. sz. terem)
Próbák ideje: szerdánként 17:30-18:30
Csoportvezető: Balasáné Sebestyén Mónika
Csoport asszisztens: Kovács Emese

Csoport bemutatása

Az Apróka csoport több mint 20 éve működik és szeretteti meg a 3-7 éves óvodás korú gyerekekkel a magyar tánckultúrát. A csoportot haladó, táncos alapokkal már rendelkező gyermekek alkotják. Az oktatás az Így tedd rá! módszer szerint történik, mely során komplex személyiség és mozgásfejlesztés történik játékos, táncos formában. Az Így tedd rá! ereje a játék élvezetében, örömében rejlik ,miközben mozgásra, játékra, táncra, éneklésre, hagyományaink ismeretére tanít. Változatos, izgalmas módszereket használ a „régi” szokásaink, igazi értékeinek átadásához.
Mottónk: Így tedd rá! - Játékban, táncban, dalban gazdag mindennapok!

Cseperedő

Korosztály: 6-9 éves korú gyerekek (1-2. osztály)

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, nagyterem)
Próbák ideje: szerdánként 16:30-17:30
Csoportvezető: Mecsei Kristóf - Nemes Anna Boglárka

Csoport bemutatása

Idén induló csoportunkba szeretettel várunk minden olyan 1-2. osztályos általános iskolás tanulót, aki szeretné energiáját, mozgékonyságát játékosan és kreatívan hasznosítani!  A foglalkozások során a játékos feladatokkal a gyermekek elsajátíthatják a legalapvetőbb mozdulattípusokat, fejleszthetik zenei készségeiket, valamint megismerhetik nemzetünk népi kultúrájának táncait, szokásait, hagyományait.  Ezek a táncfoglalkozások nem csak jellemet és személyiséget építik hanem egy szuper közösséget is. Egymás iránti türelmet és kitartást tanít, miközben új barátokra, kapcsolatokra tehetnek szert a gyermekek.

Csicsergő

Korosztály: 6-11 éves korig (1-4. osztály)

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, nagyterem)
Próbák ideje: szerda 17:30-19:00 ; csütörtök 16:30-18:00
Csoportvezetők: Ignácz Gergő

Csoport bemutatása

A csoport célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a Kárpát-medence számos népi játékával és néptáncaival, majd a nekik készült koreográfiákkal színpadi tapasztalatot is szerezhessenek. A csoport vezetői különböző módszertanok és játékok ötvözésével tanítják a fiatalokat táncolni, mindig a csoport igényeinek megfelelően.
Fontosnak találják még, hogy a csoport egy igazi közösséget alkosson, ahol a fiatalok új barátokra lelhetnek, neveljen és koruk előrehaladtával egyenes útjuk legyen arra, hogy akár idős korukig egy életre szóló élményekkel teli „család” tagjaivá váljanak.
A néptánc már fiatal korban tartást ad, mind fizikai, mind lelki értelemben. Úgy segíti a tanulást úgy, hogy még örömet is okoz. A csoport tagjai ezek mellett lehetőségük nyílik arra, hogy együtt utazzanak, kiránduljanak, táborozzanak vagy akár fesztiválokon vegyenek részt.

"Móriczos" tehetséggondozó

Korosztály: 6-12 éves korig (1-5. osztály)

Próbák helye: Nyíregyháza, Virág utca 60.
Próbák ideje: keddenként 16:30-18:00
Csoportvezetők: Ignácz-Dalanics Nikoletta - Ignácz Gergő
 

Csoport bemutatása

A tehetséggondozó csoport három éve alakult, köszönhetően a Móricz Zsigmond Általános Iskolával való közös együttműködésnek. Az iskola olyan tehetséges gyermekei számára jött létre, akik az iskolai népi játék, néptánc órákon kívül még plusz időt szentelnek saját fejlődésük érdekében. A csoport célja, hogy a gyerekek megismerkedjenek a Kárpát-medence gazdag és színes népi játékaival és néptáncaival, majd a nekik készült koreográfiákkal színpadi tapasztalatot szerezhessenek, illetve közreműködjenek az iskola rendezvényein is. A csoport vezetői különböző módszertanok és játékok ötvözésével tanítják a fiatalokat táncolni. Legfőbb mottójuk a játékos és élménygazdag tanítás.

Perdülő

Korosztály: 10-17 éves korig (5-11. osztályos)

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, 8. sz. terem)
Próbák ideje: keddenként 17:00-18:30, péntekenként 16:30-18:30
Csoportvezetők: Ágoston-Bali Szimonetta - Ágoston Szabolcs

Csoport bemutatása

A csoport 2017-ben jött létre a csoportvezetők kezdeményezésére azzal a céllal, hogy a korábbi évek alatt kikopott ifjúsági csoportot pótolja, emellett fiatalos lendülettel az ifjúságot a tánc szeretetére és a közösség fontosságára nevelje. A belső munka meghozta gyümölcsét, a csoport egyre aktívabb, ma már szerves részét képezi az együttes munkájának. A csoport elsődleges célja, hogy a játékos tanuláson túl már konkrét táncanyagokkal ismertesse meg a fiatalokat. Tagjai több különböző tájegység táncát sajátíthatták már el, amely ismeret a jövőben folyamatosan csak bővülni fog. További cél, hogy az egyes színpadi szerepléseken felül a csoport rangos szakmai eseményeken is részt vegyen, megmérettessen.
A csapat tagjai számára a próbai munka és a színpadi szereplésen túl fontos a közösség építése. A közös szabadidős programok az ifjúságot igaz "családdá" kovácsolja, mintegy második otthont adva számukra.

Felnőtt

Korosztály: 18 éves kortól (felnőtt)

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, 8. sz. terem)
Próbák ideje: keddenként és péntekenként 19:00-21:30
Csoportvezetők: Pitlik-Sipos Eszter - Ignácz Gergő

Csoport bemutatása

Az 1957-ben megalakult Szabolcs Néptáncegyüttes már majdnem 7 évtizede ápolja a magyar népi kultúra hagyományait. Az eltelt hosszú idő alatt számos „Kiváló Együttes”-i címet szerzett és Nyíregyháza leghosszabb múltjával rendelkező amatőr táncegyüttesévé nőtte ki magát. Tagjai olyan elkötelezett táncosok, akik családjuk, munkahelyük, tanulmányaik mellett "áldozzák fel" szabadidejüket a néptánc és népi kultúra szeretetéért és szépségéért. Táncaikban őrzik a Kárpát-medence folklórjának hagyományait és emellett eltökélt szándékuk valami új létrehozása, közvetítése a világ számára, amely a mai kor emberének gondolatait és érzéseit tükrözik.

Nefelejcs

Korosztály: kortalan (felnőtt, senior)

Próbák helye: Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 25. (Kölyökvár, 8. sz. terem)
Próbák ideje: hétfőnként 18:30-20:00
Csoportvezetők: Tolnainé Rakaczki Ágnes - Kovács Viktor

Csoport bemutatása

A csoport azért alakult, hogy a Szabolcs Néptáncegyüttes korábbi tagjai kedvtelésből újra táncolhassanak, azonban rövid időn belül olyanok is jelentkeztek, akik felnőttként szerettek volna megismerkedni a néptánc csodálatos világával. A Nefelejcs tagjai annyira nyitottak és lelkesek voltak, hogy elkezdhettek az együttes régi számaiból már meglévő koreográfiákat tanulni, melyekkel aztán közönség elé állhattak. Örömmel csatlakoztak a szervezett táncházakhoz is, ahol elsajátították az erdélyi és moldvai táncok alapjait. A Nefelejcs csoport baráti közösségként a próbák és táncházak mellett szívesen tölti együtt a szabadidejét, közös túrákat, kirándulásokat szerveznek és együtt vesznek részt a jeles napokon, rendezvényeken is.

Elérhetőségek

Címünk

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.

Üzenetküldés

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
info@szabolcsneptanc.hu

Egyesület

Szabolcs Néptánc Egyesület
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
Adószám: 19202145-1-15

Kövess minket közösségi felületeinken!

Facebook: Kövess
Youtube: Csatornánk
Instagram: Képeink

Támogatók