Pályázatok, projektek

Projekt címe: Generációkon át a városi identitásért

Projekt azonosítószáma: TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00676
Kedvezményezett neve: Szabolcs Néptánc Egyesület
Szerződött támogatás összege: 2.961.092 Ft
A támogatás mértéke: 100 %

A projekt tartalmának bemutatása: 
A projekt folyamán két nagyrendezvény és nyolc alkalommal szakkör kerül megrendezésre. A rendezvények közül a fesztivál során a néptánc és a hagyományőrzés köré építve egy egész komplex programsorozatot valósítunk meg. Fellépők sora gondoskodik arról, hogy az esemény változatos és mindenki számára pozitív élményt jelentő kezdeményezésként jelenjen meg. A fesztivál során főzőversenyt is rendezünk, amely nyitott lesz mindenki számára, a legügyesebb résztvevőknek az egyesület a zsűri döntése alapján ajándékokat biztosít. A célcsoport aktivizálását vetélkedők, mozgásos feladatok segítik, amelyeket a szakmai megvalósító bonyolít le. Második programunk, a folk és sportnap komplex tematikával várja a résztvevőket. A programon a hagyományőrzés, a zene, a tánc és a sport nagy ünnepnapjaként tervezzük. A zenei programot fellépők biztosítják, megjelennek egyesületünk táncosai is, valamint a fiatalok között sportvetélkedőt, sportversenyt rendezünk bírók bevonásával. Az idősebbeket mindeközben főzőverseny, a legkisebbeket pedig játszóház várja. A tánc szakkör programelemei 8 alkalommal valósulnak meg a területen végzettséggel és szakképzettséggel is rendelkező szakmai megvalósító felügyelete mellett, aki a programelem megvalósítása során a hagyományos szatmári néptáncok köré építi a foglalkozások tematikáját.

A projekt befejezési dátuma: 2022.04.30.


Projekt címe: Közösség, Érték Tolerancia – generációk közti önkéntes program Nyíregyházán

Projekt azonosítószáma: EFOP-1.3.5-16-2016-00258
Kedvezményezett: Szabolcs Néptánc Egyesület
Támogatás összege: 24.818.510 Ft
Támogatás intenzitása: 100%
Megvalósítás időszaka: 2017.01.01. - 2020.01.01.

A projekt tartalmának bemutatása: 
Az 24,82 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével a Szabolcs Néptánc Egyesület 3 éven keresztül számos helyi hagyományok ápolását, társadalmi felelősségvállalás és önkétesség kultúrájának erősítését célzó rendezvények, programok, események szervezését tudta megvalósítani a nyíregyházi lakosok számára.
A Szabolcs Néptáncegyüttest működtető Szabolcs Néptánc Egyesület kiemelt feladatának tekinti a közösségi aktivitás fejlesztését és generációkat átölelő programok szervezését, melyet pályázati forrásokból, önkétesek bevonásával tudja teljesíteni. A 2020 júniusban záruló az EFOP-1.3.5-16-2016-00258 azonosító számú ,,Közösség, Érték, Tolerancia – generációk közti önkétes program Nyíregyházán’’ című pályázat Ágoston Ildikó egyesületi elnök szakmai vezetésével 2017-ben indult.
A Széchenyi 2020 program keretében három éven keresztül ívelő projektnek köszönhetően a Helyi hagyományok ápolása, valamint a nemzetiségek kulturális identitásának elmélyítését szolgáló programok során évente többszöri alkalommal: népi hagyományőrző programokat, folknapokat, viseletbemutatókat tartottunk, illetve népdaltanítás valósult meg a nyíregyháziak számára.
Továbbá Közösségi aktivitást erősítő célzó eseményeinken, programjaink és rendezvényeink során részt vettünk nagy nemzeti ünnepeink tiszteletére egyedi stílusos műsor készítésben több nyíregyházi közösséggel összefogva. A programok során kiemelt hangsúlyt kapott a tehetséggondozás, közösségfejlesztés és generációs táncházak megtartása.
A projekt által lehetőég nyílt a társadalmi felelősségvállalásra: hazai és külföldi fesztiválokon való megjelenésekre, Lengyel-Magyar barátság további megerősítésre, tapasztalatcserére más hagyományőrző közösségekkel, valamint önkétesség kultúrájának fejlesztésére csoportfoglakozások keretein belül.
A sikeres pályázatnak köszönhetően továbbképzésen, több szakmai úton, profi táncházban vehettek részt a fiatal táncosok. A szervezet néptánc oktatói alkalmazhatták és programjaink során népszerűsítették az ,,Így tedd rá’’ módszertan fejlesztő gyakorlatait.
A szakmai fejlesztéseknek köszönhetően 2019-ben az egyesület által fenntartott Szabolcs Néptáncegyüttes Kiemelt Nívódíjas Együttes címet nyerte el a Néptáncosok Területi Bemutató Színpadán, továbbá XIV. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Príma Díj Különdíjazottja lett A megye civil társadalmának építésének elismeréseképpen 2017-ben Szentpétery Zsigmond- díjat nyertek.

Elérhetőségek

Címünk

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.

Üzenetküldés

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
info@szabolcsneptanc.hu

Egyesület

Szabolcs Néptánc Egyesület
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
Adószám: 19202145-1-15

Kövess minket közösségi felületeinken!

Facebook: Kövess
Youtube: Csatornánk
Instagram: Képeink

Támogatók