Aktuális hírek, események

Számunkra a tánc ilyen. Legtöbbünknek azt a szabadidős elfoglaltságot jelenti, amiben megtalálja önmagát, ki-ki saját hivatását. Van, aki egy egész életen át műveli különböző szinten, és van, akinél bizonyos okból, egy élethelyzetnél alább hagy, de igazából mindig is az életének része marad. Ez a fajta elköteleződés általában gyerekkorban, fiatalkorban vagy később, felnőtt korban kialakulhat, de igazából sosem késő. A magyar néptánc kultúra megítélése napjainkban igen változatos. Az idősebb korosztályok körében fontosnak tartják, de a fiatalok körében is egyre népszerűbb. Azonban még mindig elég kétes a fiatalok körében a megítélése. Akik gyermekkorban találkoznak a tánccal sokszor cikinek élik meg, társaik megnyilvánulásai miatt is, miszerint a néptánc nem sport, nem fárasztó, csak éneklés, ugrabugrálás, ”táncikálás”, és a különböző egyéni és csapatsportok, más szabadidős tevékenységek sokkal fontosabbak trendibbek. Nos kedves fiatalok, el kell, hogy szomorítsunk titeket, akkor nem ismeritek, milyen valójában a tánc. Nem ugrálós, éneklős bohóckodás, egyáltalán nem ciki, nem csak a lányok és nem csak a konzervatív, régimódi felfogásúak járnak el táncolni és nem csak annyit jelent, hogy kettőt lépünk jobbra, kettőt balra, forgunk és csapunk „bénán”. A tánc legalább olyan összetett és erős fizikumot igényel, mint a legtöbb sport. Emellett olyan pluszt ad, amit kevés más egyéb tevékenység biztosít: tartást, előadókészséget, bátorságot, kiállást, viselkedést, csapatszellemben való gondolkodást, kommunikációt, és a személyiségünket, azt a közösségi érzést, hogy tartozunk valahová.

Ezért szeretnénk saját példáinkon keresztül bemutatni, hogy valójában mi a tánc és mit ad számunkra. Szeretnénk titeket arra ösztönözni, hogy sosem késő. Érdemes és kell is korán elkezdeni, és teljes mértékben összeegyeztethető tanulmányokkal, munkával, egyéb elfoglaltságokkal.

Anna és Öcsike testvérek. A tánccal először az idősebb testvér, Anna került kapcsolatba. Nem volt még 3 éves amikor a Kerekerdő oviban (a gyerek csoportokat vezető) Mónika néni tartott egy "ovis csalogató" táncházat. Nagyon megtetszett neki, így is került be abba az oviba. Az óvodai csalogató előtt a Szabolcs Néptáncegyüttes egyik műsorát látták, ahol a gyönyörű viseletek és a tánc elbűvölte. A tánc az első pillanattól kezdve az egyik kedvenc szabadidős elfoglaltsága. Az első évben csak az oviban táncolt, középsős korától pedig az együttes gyerekcsoportjának tagja. Öcsikénél egyértelmű volt, hogy megy a nővére után az oviba. Ő 2,5 évesen kezdte az ovit és vele együtt a táncot is. A Szabolcs Néptáncegyüttes apróka csoportjába 3,5 évesen kezdett járni táncolni, mely iránt lelkesedése azóta is töretlen. Ehhez azért némi szülői ráhatás és odaadás is közrejátszik, de a gyerekek már oszlopos tagjai az együttes fiataljainak. 

A tánc mellett egyéb szabadidős tevékenységet is folytatnak. Mindketten iskolai keretek között kézilabdáznak, emellett teniszeznek és Öcsike focizik, heti 3 edzésen vesz részt a Nyíregyháza Spartacus FC U8-as csapatában. Több tornán nyerte már el a torna legjobb játékosa címet. Mindezek mellett heti 1-1 alkalommal két alapfokú művészeti iskolában tanulnak még táncolni. Anna 6 éve, Öcsike 5 éve tanulgatja a néptáncot.

Anna elmondása szerint azért szeret táncolni, mert jók az oktatók, nagyon szép népi hagyomány, szépek a viseletek, a népdalok, a tánc jó kedvre deríti. Öcsike szerint is a tánc felszabadít és felvidít, közel annyira köti le az energiáit, mint a foci (több edzés van a hétköznapokban). Az ovis társak körében pozitív vélemény alakult ki a tánc iránt. 

 

„Tizenhat éves vagyok és lassan öt éve, hogy táncolok. Magam sem emlékszem már pontosan mi volt az oka, talán az, hogy mindig is lenyűgöztek a szebbnél szebb viseletek vagy, hogy imádtam és mai napig imádok népdalokat énekelni. A lelkesedésem a tánc iránt azóta is töretlen.

Előtte, és azóta is atletizálok, és sokáig el sem tudtam képzelni, hogy ezen kívül bármi más ennyire kitöltse az életemet, felüdítse a lelkemet. A tánc akármennyire is giccsesen hangzik nem jelent mást, mint megélni azt, amikor szó szerint kizárja az ember a külvilágot. Ez számomra így önmagában is egészen csodálatos, de erre még rátesz egy lapáttal a néptánc mivolta, a népzene. Hiszen ez volt a régi emberek legfőbb kifejező eszköze, és attól, hogy idős táncosaink, adatközlőink itt hagytak minket, a tánc nem szűnt meg kifejezni a legalapvetőbb emberi érzelmeket, amelyek több száz évvel ezelőtt is ugyanilyenek voltak. Annyi tájegység van, annyi féle tánctípussal, ami mind-mind kicsit másról szól, az ottani embereket életéről, múltjáról, történelméről, hogy voltaképp másképp daloltak, másképp táncoltak. Az egész megismerésére talán egy élet is kevés, de megtiszteltetve érzem magam, hogy nekem lehetőségem nyílik rá. Arról nem is beszélve, hogy legyen bármilyen hangulatom, bajom, örömöm, bánatom biztosan találok valamilyen népdalt, amiben tökéletesen magamra ismerek, ami leírja az érzéseim. Az osztálytársak, távolabbi ismerősök olyan kis csodálattal a hangjukba lepődnek meg amikor megtudják, hogy táncolok és általában kifejtik, hogy ők nem tudnák ezt csinálni, de nagyon „menő”, hogy én ezt végzem. A barátaim már többször is megjegyezték, hogy mennyire jól áll, hogy örülnek, hogy valamiben így kiteljesedem. Ők például mindig vevők arra, hogy eljöjjenek megnézni, és imádják, ha van utána táncház. A korombéli fiúk körében negatív kép uralkodik az egész népi kultúra ápolásáról. 

Tulajdonképpen a néptánc egy olyan sokrétű, szép dolog, amiben mindenki megtalálhatja azt a részt, ami hozzá szól, és ami miatt megéri kiszakadni a hétköznapokból és elindulni otthonról eljönni próbára, közösségbe.”

Villás Péter (14)

Spitzmüller Szandra (31)

Harsányi Zoltán (28)