Aktuális hírek, események

2021. július 21.

Néptánc- és hagyományőrző tábor összefoglaló

Néptánc- és hagyományőrző tábor összefoglaló

A Váci Mihály Kulturális Központ Kölyökvár Tagintézménye adott otthont a Szabolcs Néptánc Egyesület hagyományőrző táborának 2021. június 28. és július 2. között. A fenntartó egyesület nagy hangsúlyt fektet a Szabolcs Néptáncegyüttes utánpótlására is, többek között ezért is jött létre ez a csodálatos, szeretetteljes közösségi hét.
A hétfőt ismerkedéssel kezdtük, majd néptánccal folytattuk. Fontosnak találtuk, hogy nem csak egy hétköznapi nyári tábort hozzunk létre, hanem rengeteg élménnyel, új táncok tanulásával és emlékekkel gazdagodjanak a gyerekek. A tanítás részét a már jól bevált tanár nénik és bácsik végezték, akik évközben is az utánpótlás csoportjainkat vezetik.  A munka mellett minden napra jutott egy-egy olyan élmény program, amivel új dolgokat ismerhettek meg a kis táncosok. Ilyen volt például a hétfő délutáni kézműves foglalkozás, ahol az agyagozás fortélyait leshették el. Az eredmények pedig csodás kis tálak, házikók, virágok voltak.
Lovaglással és állatsimogatással indítottuk a hét második napját, ami nagy sikert aratott, így boldogan tértünk vissza székhelyünkbe és kezdtünk neki a szakmai munkának. A hét folyamán többször is vízi csatát tartottunk, így a forró melegben garantáltan senki sem maradt szárazon.
A hét közepét hatalmas közös öleléssel kezdtük, ugyanis új barátságok jöttek létre együttesünk táncosai és aprókáink között. Szerencsénk volt meglátogatni a Nyíregyházi Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárat, ahol a szebbnél szebb meséskönyvek megismerése mellett 4D-s fotózáson is részt vettünk. Együtt pózolhattunk még Harry Potterrel is!
A hét vége felé már egyre inkább készültünk a pénteki záró műsorra, így még nagyobb odaadással izzadtunk együtt a próbatermekben. Annak jeléül, mennyire büszkék vagyunk ezekre a kis apróságokra, a csütörtököt cukorka kereséssel és közös fagyizással zártuk. Mert megérdemlik!
Hamar elérkezett a táborunk utolsó napja, aminek senki sem örült igazán. Pár nap alatt barátságok, kötelékek alakultak ki nem csak a gyerekek között, de mi táboroztatók is teljes szívből megkedveltük őket. A felejthetetlen hetet záró műsorral zártuk, ahol megmutatták szüleiknek, mit is tanultak és mennyit fejlődtek a hét folyamán. A családtagok pedig egy-egy könnycseppet elmorzsolva büszkeséggel tele tapsolták végig az előadást. Hálásak vagyunk, hogy ilyen remek gyermekek járnak hozzánk és reméljük jövőre ugyanígy folytatjuk majd!

Elérhetőségek

Címünk

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.

Üzenetküldés

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
info@szabolcsneptanc.hu

Egyesület

Szabolcs Néptánc Egyesület
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
Adószám: 19202145-1-15

Kövess minket közösségi felületeinken!

Facebook: Kövess
Youtube: Csatornánk
Instagram: Képeink