Aktuális hírek, események

2022. július 20.

Spanyolországban jártunk

Spanyolországban jártunk

Már harmadik éve tűkön ülve vártuk, hogy eljussunk Spanyolországba és részt vehessünk a blanesi „10. Blue Diamond Folkore Festivals” elnevezésű fesztiválon. Sajnos a járványhelyzet az elmúlt években mindig közbeszólt. Idén három évnyi felgyülemlett lelkesedéssel vágtunk neki az útnak!
Július 8-án álmosan, de izgatottan indultunk útnak, s kicsit több, mint egy nap múlva már megérkeztünk célunkhoz. Egy csodás tengerparti városban, Lloret de Mar-ban találtunk otthonra csaknem egy hétig. Szállodai becsekkolásunk után hamarosan a tengerben kötöttünk ki. A délutáni sziesztát követően pedig a város erődjét indultunk meghódítani, miközben újabb csodás látnivalókat fedeztünk fel. Este, a holdfényes tengerparton csináltunk egy spontán bemutatót, majd azt kísérő táncházat, a turisták és helyi lakosok bevonásával, akik szívesen vették az akadályt és pár kör után már el is sajátították a tánclépéseket.
Következő nap Girona városát látogattuk meg. A lányok már a buszon elkezdtek készülődni az esti fesztiválra, a hajakat az ügyes kezek percek alatt kontyba tűzték. Megnéztük az óváros templomát, amelybe a különböző korok művészei mindig beletették a maguk részét, végig mentünk a lépcsősoron, ahol a Trónok Harca jeleneteit forgatták, majd a rekkenő hőségben beültünk egy-egy kis kávézóba. Délután a fesztiválé volt a főszerep! A különböző országból érkezett csoportok közösen vonultak a városban saját dalait és táncát bemutatva az érdeklődőknek. A helyszínen egy óriási kavalkád alakult ki a különböző, szebbnél-szebb viseletű nemzetek által. A vonulás végén a település főterén léptünk színpadra, ahol nagyon jól éreztük magunkat, igazi örömtáncot jártunk! A közönség soraiban természetesen magyar turistákkal is találkoztunk.
Barcelonában, a katalán fővárosban kétszer is jártunk. Megnéztük a szecesszió ékköveit, a Sagrada Familia templomot, a maga szédületes belmagasságával és rózsaablakaival, valamint a Güell parkot és Gaudí otthonát. A futballkedvelők régi álmukat váltották valóra és megnézték az FC Barcelona stadionját, a Camp Nou-t. A szokatlanul is nagyobb kánikula után este lelopóztunk a tengerhez, ahol sor került egy kis éjszakai fürdőzésre, születésnapi köszöntésre.
A tartalmas és élményekkel gazdag hetünk végén július 14-én egy utolsó tengeri csobbanást követően indultunk haza. Lebarnulva, sok-sok élménnyel, tanulsággal gazdagodva és valljuk be- egy kissé fáradtan érkeztünk haza. Közösségünk erőt tudott meríteni ebből az utazásból, alig várjuk a következőt!

Kovács Anna Eszter
 
Kapcsolódó galériák:

Elérhetőségek

Címünk

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.

Üzenetküldés

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
info@szabolcsneptanc.hu

Egyesület

Szabolcs Néptánc Egyesület
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
Adószám: 19202145-1-15

Kövess minket közösségi felületeinken!

Facebook: Kövess
Youtube: Csatornánk
Instagram: Képeink