Aktuális hírek, események

2022. augusztus 19.

Telkibányán Perdültünk

Telkibányán Perdültünk

A Szabolcs Néptáncegyüttes utánpótláscsoportja, a Perdülő augusztus második hetében vett részt első közös edzőtáborában Telkibányán. A tábori élményekről Martin Anna Krisztina összefoglalóját olvashatjátok:

2022. augusztus 9-én, kedden késő délután érkeztünk meg Telkibányára. A szülőktől való érzelmes búcsú és a szobák elfoglalását követően a tábort egy közös esti sütögetéssel nyitottuk meg. Még az este folyamán a csoportvezetők a csoportot négy csapatra osztották, feladatunk csapatnév, logó, induló és produkció kitalálása, összeállítása volt. A reggeleket közös futással kezdtük, majd a délelőttök és délutánok táncpróbával teltek. A tábor fő táncanyaga a szatmári Tyukod település tánca volt, emellett betekintést kaptunk az erdélyi Mezőség táncaiba is.
Az esték pihenéssel, közös beszélgetésekkel, társasjátékokkal, csapatjátékokkal, grillezéssel, kisebb esti táncházzal, utolsó este a már említett csapatkoreográfiák és csapatindulók bemutatásával teltek. A csapatok mindannyian kitettek magukért, és rendkívül jó hangulatot teremtettek műsoraikkal. A tábor zárásaként az utolsó napon szüleinknek tartottunk egy kisebb bemutatót a táborban tanult tyukodi és mezőségi táncokból, akik nagy örömmel fogadták az előadásunkat.  A bemutató után elérkezett a nem várt hazaindulás.
Elmondhatjuk, hogy egy élménydús, izgalmas, és kihívásokkal teli, ám nagyon fárasztó 4 napon vehettünk részt. Mindannyian rengeteg új dologgal a fejünkben (és lábunkban) térhettünk haza. Hatalmas köszönet a tanárainknak, szervezőknek, és a szülőknek, hogy részt vehettünk az örök élményű táborban. Mindannyian reméljük, hogy ugyan az első, de nem az utolsó közös táborban vehettünk részt együtt.


(Martin Anna Krisztina)
Kapcsolódó galériánk: https://www.szabolcsneptanc.hu/galeriak/Edzotaborban-a-Perdulo-2022/

Elérhetőségek

Címünk

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.

Üzenetküldés

4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
info@szabolcsneptanc.hu

Egyesület

Szabolcs Néptánc Egyesület
Postacím: 4400 Nyíregyháza, Dózsa György u. 25.
Adószám: 19202145-1-15

Kövess minket közösségi felületeinken!

Facebook: Kövess
Youtube: Csatornánk
Instagram: Képeink